- STORY
Felbuzdulva a szabadságharcosok emlékén a gyomromban is kitört reggelre egy forradalom, ami fosás képében materializálódott. Ráadásul az ún. szaladós fos, mert amint felpattan a szemem rohanni, kell, mert különben gatyatisztítás lenne vége. Futottam is, ahogy csak a lábam bírta de látható az eredményen, hogy egy pár tizedmásodperccel lemaradtam ennek köszönhető az, hogy a kaki egy igen jelentős része a peremen landolt. Valójában ez szerencse, hisz a deszkára is juthatott volna a nemes vegyületből de, az már valódi katasztrófa lett volna így csak egy kis balesetként, aposztrofálom a mai napot. Különösen aggasztó ez a mai eset mivel a management jelezte, hogy ha nem tudok megfelelően kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, akkor retorziók következhetnek, különösen epés megjegyzéseket tettek a múlt heti teljesítményemre. Hát ez van most egy fostos alkotás jött létre.
- ELEMZÉS
Mint említettem összefostam a peremet igen rendesen, ez nagyon ritkán fordul elő szerencsére, mert felettébb kellemetlen helyzet az ilyen. A fos egyébként sötétbarna és meglehetősen szilárd ahhoz képest, hogy fos. Azért szépnek nem mondanám. Emlékeztet egy olyan házra, amit gyerekkoromban rajzoltam még a kémény is látszik és egy komolyabb füstpamacs is, száll fel a kéményből, ami ugye nem más, mint a peremre csurrant adalék. Aki az ilyen füstöt letüdőzi, az igazán bírja a dohányt ezt grammra, árulják, és aranyára van. Picsafüstnek is mondhatnánk bár ez nem elég markáns elnevezés, de akármi is a neve az biztos, hogy a kereskedelmét és a fogyasztását is nagyon komolyan szankcionálják minden országban. Eggyel lefelé módosítom az osztályzatát, mert ilyen komiszul kibabrált velem!
- FORRÁS
Húsleves, rántott csirkecomb tört krumplival.
- ILLAT
Szuper, nagyon büdös volt némileg meg is inogtam fényképezés közben, mintha egy állast helyeztek volna el az arcomon.
- TAKARITÁSI FAKTOR
3+1, itt a képregényekben csak valami ilyesmi lenne +!%/!+! Mert bizony elhagyta egy-két szitokszó a számat és a kefét is többször át kellett öblíteni mire kitisztult.
- METÁNSZIVÁRGÁS
1-es, gyakorlatilag nem beszélhetünk róla, mert nem volt.
|