- STORY
Az előző napon, a délután folyamán elszunnyadtam ennek következményeként aztán farkaséhes lettem, be is faltam egy pár szelet téli szalámis szendvicset, amik eloltották kínzó éhségemet. Ezek után az éjszaka teljes nyugalomban telt, mondhatni idilli alkotókörnyezetet sikerült létrehoznom minden adott volt egy megfelelő műalkotás létrehozásához! De íme a példa arra, hogy hiába a körülmények tökéletes volta, ha a művész nem kap ihletet, akkor megehet akár 3 kiló sült tököt is és lehet a klozetnek fűthető deszkája akkor sem sikerül, ha az a bizonyos múzsa nem ad csókot a Mester ecsetjére, akkor csak hiábavaló vonaglás lesz a dolog vége
- ELEMZÉS
2-es. Mint láthatjuk a képen keservesen kicsire sikeredett a Mű. Mérete kb., mint egy nagyobb szilvás gombóc de persze szét van már lapulva. Van egy furcsa hurokforma visszakunkorodás a dél-nyugati sarokban talán egy kolbász, úgy érezte, hogy majd ő kicsap az ismeretlenbe de, aztán felismerte önnön hitványságát és visszaszaladt a mamához oltalomért ezért történhetett, hogy ma egy klasszikus Mű helyett csupán egy pár grammos könnyen feledhető szennyeződés keletkezett csak a kagylóban. Színe ismét halványbarna állaga a tegnapinál már jóval kedvezőbb de még mindig nem teljesen szilárd. Mindenképp elgondolkodtató mi lehet a kudarc oka talán a túl sok kenyér fogyasztása, vagy a lilahagymának van egy ilyen mellékhatása, hogy leredukálja az ember teljesítményét. A mai szégyenfolt talán egy balerinának megfelelő, mindennapi teljesítmény lenne de én nagyon csúfos kudarcként értékelem szerencsére előttem a hétvége, remélem sikerül összeszedni magam! Árni mintha megállt volna a fejlődésben talán elérte végső méretét? A mai tápanyagtól biztos nem fog nagyobbra nőni!!!
- FORRÁS
Téliszalámis szendvicsek lilahagymával, alma.
- ILLAT
Lightos, semmiféle bűzös kipárolgása nem volt a kis guzmónak még evvel sem tudta felhívni magára a figyelmet, pedig szép kiugrási lehetőség lett volna, ha már más paraméterei olyanok voltak amilyenek.
- TAKARÍTÁSI FAKTOR
0, talán ezt tudnám kiemelni, mint pozitívumot, hogy szép látvány volt, ahogy a víz magával ragadta és kérlelhetetlenül eltűnt a habok között!
- METÁNSZIVÁRGÁS
1-es. Valószínűleg én előbb ébredtem fel, mint a gyomrom ezért lehet, hogy a munka közepén érte a szólító hang, amikor még nem voltak meg a gázok.
|