2004.09.27 hétfő

A Mű elküldése

A Mű elküldése...
2004.09.27 hétfő Osztályzás: 10 Elküldöm ezt ?

- STORY
Igen aktív hétvégét tudhatok a hátam mögött szombaton, céges kiránduláson vettem részt. Sajnos már kora délutánra sikerült komoly alkoholos befolyásoltság alá kerülnöm így nem tudtam olyan sokat enni, mint terveztem viszont a sörfogyasztásom rendben volt. Természetesen nem álltunk meg akkor, amikor hazaérkeztünk, hanem a gyönyörű lendülettel, amit felvettünk kerekítettünk egy villám házibulit és utána még egy szórakozóhelyre is lenéztünk. Egy jó darabig most nem fogok nem az én világom az. Hacsak nincsenek go-go lányok, mert azok bámulásával el tudom tölteni az időt. Így maradt a táncművészet gyakorlása én voltam maga a tánc. 115 kiló temperamentumos, mediterrán mozgáshullámmá alakultam. Aztán egy izzadt büdös disznóvá, úgyhogy egy kocsmába még beültünk de aztán már hazajöttem, mert szegény Pipil Ni egész nap egyedül sínylődött.
- ELEMZÉS
Délután iszonyatos hasmenés csapott le rám az étel, amely kiváltotta valamiféle hús volt arab lecsóval. Egy plázában szaladtam bele rá fél órára jött az első roham, és amikor végeztem a fosással és mentem a mozgólépcsővel két emeletet rögtön utána vissza kellett, menjek a toalettre, mert újra rámtört. Úgy döntöttem kímélem a gyomromat a nap hátralévő részében. Ez este hétig sikerült is de akkor egy kis papaya pok-pok és sörök formájában újabb csapást mértem rá. De ez a gyilkos módszer működött szerintem a papaya pok-pok kiirt minden ismert bacilust a belekből. Maga az alkotás remekbeszabott lett egy hatalmas kaotikus félhold, amin brutális rosszindulatú kinövések türemkednek ki. Egy nagyon beteg hold. A mérete is hatalmas a legnagyobbak, közé emeli. Állaga a szokásos kissé lágy fostos kaki. De azért szép!
- FORRÁS
Papaya pok-pok rizzsel, thai zöldségleves, chips, 5-6 sör.
- ILLAT
Lightos, nagyon visszafogott volt az illata szinte észrevehetetlen.
- TAKARITÁSI FAKTOR
1-es, egy kis maszatolás és tiszta volt a csésze.
- METÁNSZIVÁRGÁS
2-es, az átlagnál lényegesen gyengébb volt reggel igaz este viszont brutális teremtmények jelentkeztek.

2004.09.27 hétfő Osztályzás: 10 Elküldöm ezt ?
. : © 2003 - 2004 . www.KAKI.hu : .